A komplexusok nyomában

Freud úgy vezeti be a szexualitást, hogy az már igen korán, a gyermekkor kezdetén jelen van. Kezdetben ennek a szexualitásnak nincs tárgya csak az önkényes örömszerzés. De ez a személyiség fejlődésével folyamatosan változik.

Freud úgy gondolta, hogy a tárgyszeretés a fiúgyermekek esetében az anyamellnél kezdődik, ami egy olyanfajta tárgyválasztás, amit egy támogatásra szoruló személy gondviselése határoz meg. Az apát a gyermek azonosítás útján veszi birtokba, és ez a fajta viszony egy ideig párhuzamosan halad egymás mellett, de az anyával kapcsolatos nemi vágyak megerősödésével, az apát már mint akadály fogja azonosítani. Ez az amit tulajdonképpen Ödipusz-komplexusnak nevezünk.

Az Ödipusz-komplexus lebomlása együtt jár, hogy a gyerek feladja az anyához való kötöttségét. Ennek két lehetséges kimenetele lehet. Vagy az anyával azonosítja magát, vagy megerősíti az apával kapcsolatos azonosulását. Az utóbbi lenne a normálisabb, mert a fiúgyermek esetében ez az a pont, ahol a fiú jellemének a férfiassága megerősödik. A lánygyermek esetében, értelemszerűen pedig az anyával való azonosulás erősíti meg a gyerek női jellemét.

Freud egyébként ezt az analíziseiből a pácienseinél figyelte meg, ahol gyakran a lányok miután lemondtak az apjukról, mint szerelmi tárgyról, azután már inkább a fiúságukra támaszkodva, az elvesztett tárggyal azonosították magukat, tehát az anya helyett az apával. De ez nyilván azon is múlik, hogy a lánygyermek férfi hajlamai milyen erősek. És itt a kedves olvasó joggal asszociálhat a biszexualitásra, de ennek a koncepciónak mára már komoly bírálata van, amivel talán majd csak később fogok foglalkozni. Helyette egy másik nagy gondolkodóval folytatnám C. G. Junggal.

Jung úgy gondolta, hogy az anyakomplexus az anya közvetlen közreműködése nélkül nem jöhet létre. Tehát az ő tapasztalatai azt mondják, hogy az anya mindig komoly szerepet játszik a gyermekkorra visszavezethető neurózisoknál, és bizony aktív szerepet játszik a zavar kialakulásában. Például amikor egy túlzottan gondoskodó anya gyereke, rendszeren, gonosz állatként vagy boszorkányként álmodik az anyjáról, akkor az a gyerek lelkében hasadást okoz, és máris ott van benne a neurózis lehetősége. Manapság Freudot gyakran elutasítják, pedig az én megítélésem szerint Jung sokkal keményebben fogalmaz a komplexusokkal kapcsolatban. Jung azt mondja, hogy az anyakomplexus a pszichopatológia körébe tartozó fogalom, amelyhez mindig ártalom és szenvedés tapad. Ugyanakkor elismeri, hogy a negatív hatásai mellett pozitív hatásai is lehetnek. Talán itt ezen a ponton érdemes különválasztani a fiú és a lány komplexusokat.

Fiúk:

A fiúk esetében sohasem tisztán jelenik meg az anyatípus hatása, ennek pontosan az az oka, hogy eltér a nemük. Ráadásul minden férfi anyakomplexusában az anyatípus mellet szerepet játszik az anima, a szexuális partner archetípusa. Az anya az első olyan női lény amely hatással van a fiú férfiasságára, és a fiúban is egyre jobban tudatosul az anya nőiessége, amelyre tudatosan vagy tudattalanul ösztönösen reagál. Még jobban bonyolítja a képletet, hogy az önmagát megkülönböztető ellenállás kapcsolatait, állandóan keresztezik az erotikus vonzás és taszítás tényezői. Az anyakomplexus következményei fiúgyermek esetében lehet homoszexualitás, donjuanizmus, és alkalmanként impotencia. Tehát a homoszexualitásnál a heteró alkotóelem tudattalan formában az anyához kötődik, donjuanizmusban pedig minden nőben az anyját keresi tudattalanul.

Lányok:

Csendben jegyezném meg, hogy ez a fajta komplexus Magyarországon már-már társadalmi probléma, Jung pedig nem véletlenül a „Kollektív tudattalanról” szóló munkájában írt erről bővebben.

A lányok anyakomplexusára Jung két lehetséges kimenetelt vázol, a nőiesség elburjánzását, illetve annak teljes elsorvadását. A túlburjánzás az összes női ösztön, elsősorban az anyai ösztön felerősödéséhez vezet. Itt a nő jeleníti meg a negatív aspektust, ahol a nő egyetlen célja a gyerek szülés. (Kövér László: A világ azoké, akik teleszülik)
Itt a férfi nyilvánvalóan mellékes, ahogy Jung is írja, csupán csak a nemzés eszköze, "a gondozásra szorulók közé sorolandó a gyermekkel, szegény rokonokkal, macskákkal, tyúkokkal, bútorokkal együtt.” Itt a nő személyisége is mellékes, többnyire tudattalan, mert azt másokkal azonosulva éli meg. Minél tudattalanabb ez a személyiség, annál erősebb a hatalomvágya. Laza levezetésképpen pedig hozok egy jól ismert példát.



Gladys Presley, Elvis Presley édesanyja egy basáskodó anya volt. Elvis ikertestvére a születésekor meghalt, így az anyja ragaszkodott hozzá, hogy az egyetlen életben maradt fia, 12 éves koráig egy ágyban aludjon vele. A fiatal Elvis pedig úgy érezte, hogy anyja minden szükségletét neki kell kielégítenie. Tehát ez a rögeszmés ragaszkodás vált Elvis nárcisztikus személyiségének táptalajává. Mikor az anyja meghalt, feleségül vette Priscillát, akit arra kényszerített, hogy ugyanazt a fekete frizurát viselje, mint amit az elhunyt anyja is. Viszont ezzel az újradizájnolt Priscillával már nem volt hajlandó ágyba bújni. A legendák szerint mindössze egyetlen alkalommal szeretkeztek, amikor a gyermekük megfogant. Helyette azonban Elvis olyan hölgyekkel létesített szexuális kapcsolatot, akik nem emlékeztették önmagára. Olyan nőkkel pedig nem is szeretkezett, akik korábban már voltak terhesek. Ez egy tipikus példája az Ödipusz-komplexusnak.

És, hogy egy kicsit illúzió romboló legyek a végére, ezt a dalt Elvis 1956-ban nem a magyarokkkal való szolidaritás nevében énekelte el, ezt a gesztust inkább a műsorvezetőnek lehet megköszönni. Elvis valójában azért ragaszkodott ehhez a dalhoz, mert ez volt az édesanyja egyik kedvenc száma.